Pályázatok
Fedezd fel az összes elérhető pályázatot a Pályázat Radar rendszerében. Minden pályázatról részletes információt találsz, beleértve a támogatási összegeket, a feltételeket és az elérhetőségi információkat.
A pályázatok állapota folyamatosan frissül, így érdemes feliratkozni az ingyenes pályázatfigyelő szolgáltatásunkra.
GINOP Plusz-3.2.5-24 2. szakasz
A támogatás célja, hogy a feltételeknek megfelelő vállalkozásoknak támogatást nyújtson munkavédelmi szint emelését célzó eszközök beszerzéséhez, ezzel elősegítve a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések megelőzését, a munkafeltételek korszerűsítését, a munkakörülmények fejlesztését, ezáltal a versenyképesség növelését A támogatás mikro-, kis- és középvállalkozások számára érhető el, amelyek legalább egy lezárt üzleti évvel és minimálisan 1 fős létszámmal rendelkeznek.
DIMOP Plusz-1.2.6-24/B társadalmi egyeztetéses verzió
KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére. A pályázat célja a nagyon alacsony digitális intenzitással rendelkező mikro- és kisvállalkozások digitális fejlesztése hardverek és szoftverek beszerzésén keresztül. A támogatás intenzitása 90%-os. Elszámolható költségek: • szoftverek/ szolgáltatások beszerzése • bevezetéshez szükséges képzések és szolgáltatások igénybevétele • eszközök beszerzése • projektmenedzsment, kötelező tájékoztatás és nyilvánosság biztosítása Az eszközökre elszámolni kívánt költség összesen a projekt európai unió felé elszámolható összköltségének minimum 15 %-a, de maximum 30 %-a lehet.
RRF-REP-10.10.1-24
Közúti elektromos jármű beszerzés támogatása vállalkozásoknak!Támogatható tevékenységek Tisztán elektromos meghajtású személyautó, kishaszon gépjármű, és kisbusz beszerzése. Támogatás minimum összege 2 800 000 forint Támogatás maximum összege 4 000 000 forint akkumulátor mérettől függően.
GINOP Plusz- 1.4.3-24/A
KKV Technológia Plusz Hitelprogram.Kezelési költség és kamatmentes visszatérítendő támogatás. Felhasználható: 1)új tárgyi eszköz beszerzése legalább az összes elszámolható költség 30%-a értékben; 2)elektromos jármű beszerzése, a tárgyi eszköz beszerzésen belül maximum 50%-os mértékben; 3)immateriális javak beszerzése (önállóan nem, kizárólag a tárgyi eszköz beszerzéshez kapcsolódóan elszámolható), legfeljebb az összes elszámolható költség 10%-a, a Felhívás 2. számú melléklete szerinti TESZOR lista alapján; 4)ingatlanok korszerűsítése, felújítása, bővítésése, átalakítása maximum 50%-os mértékben; 5)megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazásához kapcsolódó új eszközök beszerzésének költsége, maximum 30%-os mértékben; 6)Készletbeszerzés költsége maximum 30%-os mértékben; 7)egyéb mérnöki és szakértői díjak, tanácsadási költségek; 8)képzéshez kapcsolódó költségek együttesen legfeljebb az összes elszámolható költség 5%-a 9) minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerekhez kapcsolódó költségek legfeljebb az összes elszámolható költség 2,5%-a Minimum 5 millió Forint – maximum 150 millió Forint összegig.
GINOP Plusz-1.2.4-25
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban pályázatot március 9-től módosítva elérhető. Támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, minimum a költségek 10%-a; Ingatlan beruházás (korszerűsítés, bővítés), Információs technológia-fejlesztés, maximum a költségek 50%-ig; Projekt szakmai megvalósítását támogató tevékenységek, Igényelhető támogatás 4-150 MFt-ig
Létszámbővitő bértámogatás
Jellemzően, regisztrált álláskeresőre igényelhető támogatás (egyes esetekben elég 1 napja regisztrálnia, de maximum 1 hónap szükséges). Egyes megyékben a feltételek, a támogatási idő és összeg eltérő lehet, ezért mindig a felvételre kerülő személy lakcíme szerint illetékes elbírálótól szükséges kikérni a pontos feltételeket.
GINOP Plusz 2.1.3-24
A KKV-k innovációs képességének támogatása a pályázat célja a mikro- és kisvállalkozások, különösen az innovációt eddig nem végző vállalatok versenyképesebbé tétele. A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 70%-át. Támogatás igényelhető a vállalkozások üzleti folyamat innovációs tevékenységei közül az alábbiakra: Termelési és/vagy gyártási folyamat innovációs tevékenységek; Marketing és/vagy értékesítési innovációs tevékenységek; Logisztikai innovációs tevékenységek; Szervezeti innovációs (adminisztratív és menedzsment fejlesztés) tevékenységek, amennyiben a támogatást igénylő éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző lezárt, teljes, üzleti évben minimum 20 fő volt; A projekt keretében üzleti folyamat innovációnak kell megvalósulnia, azaz egy olyan új vagy továbbfejlesztett üzleti folyamat fejlesztése a cél, amely jelentősen különbözik a vállalkozás korábbi üzleti folyamataitól, és amelyet a projekt fizikai befejezését követően bevezet, alkalmaz és fenntart. 3. beadási szakasz: 2025. szeptember 09. – 2025. szeptember 23
GINOP PLUSZ 3.2.1-21
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül. Képzési pályázat Azon támogatást igénylő nyújthat be támogatási kérelmet, aki rendelkezik legalább egy lezárt, beszámolóval alátámasztott teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaság. Tevékenységek: szakmai, IKT, nyelvi és soft skill képzésekre, minimum 3 fő; 3 db független árajánlat szükséges a benyújtáshoz olyan képző intézményektől, amelyek az új felnőttképzési akkreditációt már megszerezték. Továbbfoglalkoztatási kötelezettségeket kell vállalni. Támogatás: egy főre jutó maximálisan elszámolható képzési költség 250 000 Ft Intenzitás: 60-70%.
GINOP Plusz-1.4.5-25
Nemzeti Bajnokok Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram. A Nemzeti Bajnokok Hitelprogram célja a mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének és hozzáadott értékének növelése a technológiai és szervezeti megújítás támogatásán keresztül, valamint a zöld és digitális átálláshoz való hozzájárulás. Az igényelhető támogatás 150 millió Ft – 600 millió Ft 0 %-os hitel, amelynek a 30%-a vissza nem térítendő támogatássá alakul az eredményességi mutatók teljesítése esetén. A támogatási intenzitás 90%, tehát 10% önerő szükséges. Eszközbeszerzés esetén 100%-os szállítói előleg is igényelhető! Kötelezően megvalósítandó • technológia fejlesztés (min. a projekt 30%-a) • vállalati infokommunikációs fejlesztés (eszköz, immateriális javak, infokommunikációs szolgáltatások) ÉS/VAGY megújuló energiával kapcsolatos beruházás (akár mindkettőt, de legalább az egyiket), legalább az összes elszámolható költség 30%-a értékben
DIMOP Plusz-1.2.3/A-24
Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása egyműveletes kombinált hiteltermék keretében. Finanszírozási összeg: minimum 3 millió Forint – maximum 20 millió Forint melynek maximum 50%-a igényelhető vissza nem térítendő támogatásként (amely a kölcsönszerződésben meghatározott eredményességmérési mutató(k) célértékeinek nem teljesítése esetén kölcsönné alakul). Alapvetően immateriális javak beszerzése, digitális megoldásokhoz kapcsolódó infokommunikációs szolgáltatások, implementálásához igénybe vett oktatás és betanítás költségei elszámolhatóak. Hardverek beszerzése a projekt összeg 10%-ig támogatható. A DKF Kft. által biztosított digitális érettségi felmérő rendszer alapján nagyon alacsony, vagy alacsony digitális intenzitású cégek igényelhetik.
DIMOP PLUSZ 1.2.3/B-24
Kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása egyműveletes kombinált hiteltermék keretében. Finanszírozási összeg: minimum 20 millió Forint – maximum 200 millió Forint. Alapvetően immateriális javak beszerzése, digitális megoldásokhoz kapcsolódó infokommunikációs szolgáltatások, szakmai megvalósításhoz kapcsolódó bérleti díj költségei elszámolhatóak. Hardverek beszerzése a projekt összeg 20%-ig támogatható. A DKF Kft. által biztosított digitális érettségi felmérő rendszer alapján, legalább alapszintű digitális intenzitású cégek igényelhetik.
2025/MA/TAROLO/01
Megjelent a Jedlik Ányos Energetikai Program keretében a megújuló alapú energiatermelés és energiatárolás beruházások támogatása pályázat, felhívása. Egyetlen megvalósítási helyszínt támogatnak, a Felhívásban meghatározott feltételek figyelembevételével. A rendelkezésre álló teljes pályázati keretösszegből 25.000.000.000 forint a mikro-, kis- és középvállalkozások részére kerül elkülönítésre. Pályázatonként igényelhető támogatás összege minimum 10.000.000 Ft, azaz tízmillió forint - maximum 1.000.000.000 Ft, azaz egymilliárd forint lehet 50%-os intenzitás mellett mikro és kisvállalkozásoknak, 40%-os középvállalkozásoknak és 30%-os nagyvállalkozásoknak. A Felhívás keretében önállóan támogatható tevékenység: Energiatároló egységek/létesítmény beszerzése (villamos-, vagy hőenergia) A Felhívás keretében önállóan nem támogatható tevékenység: Saját felhasználási célú megújuló fotovoltaikus villamosenergiatermelő-rendszer kiépítése (kapacitásbővítés és új telepítés, maximum a projekt összeg 33%-ig) A pályázatban vállalt tevékenységek és beruházások megvalósításának határideje: 2028. december 31. Pályázatot elektronikusan 2026. február 10. 10:00 órától a Támogatónál rendelkezésre álló forrás kimerüléséig, lehet benyújtani.
MInden vállalkozásnak legyen saját honlapja
Magyarországi székhellyel rendelkező, köztartozásmentes adózói adatbázisban (KOMA) szereplő, vagy NAV 0 igazolással rendelkező, legalább 1 fő létszámmal rendelkező, csőd, felszámolás vagy végelszámolás alatt nem álló mikro- és kisvállalkozások igényelhetik. Pályázóként elnyerhető, irányukba pénzforgalommal nem járó, forintban kifejezett utalvány (voucher) értéke: bruttó 400.000 Ft és bruttó 2.000.000 Ft között (kedvezményezettenként) a meghirdetett csomagok kombinációjának függvényében.
Vállalati fenntarthatóságot és körforgásos működést elősegítő demonstrációs mintaprojektek pályázat.
A felhívás célja olyan komplex, szemléletformáló erővel is bíró projektek létrehozása, amelyek lényegesen hozzájárulnak a körforgásos gazdaságra való átálláshoz, mint a környezetbarát nyersanyag-gazdálkodás, a szolgáltatások, termékek és alapanyagok hatékony, fenntartható tervezésének és előállításának, újrahasználatának, javításának és körforgásban tartásának az elősegítése, valamint a képződő hulladék mennyiségének csökkentése. Komplex pilot és demonstrációs projektek; Körforgásos vízgazdálkodás; Fenntartható vállalati és körforgásos üzleti modellek bevezetése; Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 30 millió forint, maximum 125 millió forint. Támogatási intenzitás 40-70% között a megvalósulás helyszíne és a vállalkozás mérete alapján.
KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0
A támogatás elsődleges célja, hogy bértámogatás és eszközbeszerzés révén a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások is hozzájussanak azokhoz a támogatási forrásokhoz, amelyek lehetőséget biztosítanak versenyképességük javításához, foglalkoztatási képességük bővítéséhez, emellett a zöld és a digitális átállás okozta kihívásokhoz való alkalmazkodáshoz. A támogatásra az a KKV nyújthat be pályázatot, amely vállalja, hogy magyarországi bejegyzett székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén minimum 1 fő – maximum 10 fő 16-64 év közötti munkavállalóval bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy 2026. január hónap átlagos statisztikai állományi létszámához képest a vállalkozás által foglalkoztatottak száma a támogatott munkavállalói létszámmal nő. Az új munkavállalók esetében elvárás, hogy olyan munkavállalók alkalmazásához igényelhető támogatás, akiknek a felvételt közvetlenül megelőző 30 napban nem volt kereső tevékenysége, kivéve az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett alkalmi munkából származó jövedelmet, valamint a közfoglalkoztatást. Új munkavállalónként 6 hónapra a 30%-os önrész figyelembevételével összesen legfeljebb 2.467.920 Ft, mely az alábbi támogatási elemekből áll: a munkavállaló bérköltsége 6 hónapig(legfeljebb bruttó 400.000Ft/fő/hó és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó, 52.000 Ft/fő/hó 70%-ának erejéig), valamint a bérköltség támogatás legfeljebb 30%-ának (94.920 Ft/fő/hó) arányában megállapított támogatás új eszköz(ök) beszerzésére az új munkavállalók munkaköréhez kapcsoltan. A megítélhető támogatás a projekt elszámolható összes költségének maximum 70%-a.
Kiegészítő támogatás a KTH START beruházási vagy forgóeszköz kölcsönhöz ÉTTERMEK TFF-5.1.5.-A-2026
A vendéglátóipari akcióterv keretében megjelent az 5+5-ös pénzügyi konstrukcióhoz kapcsolódó pályázati felhívás, amely az éttermek számára biztosít vissza nem térítendő támogatási lehetőséget és kedvező hitelt. A konstrukció keretében az 5 millió Ft összegű KTH Start beruházási vagy forgóeszköz-kölcsön mellé további 5 millió Ft vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető kizárólag éttermek számára.
Kiegészítő támogatás a KTH START beruházási vagy forgóeszköz kölcsönhöz.
A vendéglátóipari akcióterv keretében megjelent az 5+5-ös pénzügyi konstrukcióhoz kapcsolódó pályázati felhívás, amely az éttermek számára biztosít vissza nem térítendő támogatási lehetőséget és kedvező hitelt. A konstrukció keretében az 5 millió Ft összegű KTH Start beruházási vagy forgóeszköz-kölcsön mellé további 5 millió Ft vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető kizárólag éttermek számára.